header
hu   ro   eng  

SZOCIÁLPEDAGÓGIA
Tantárgyi program III. éves  pedagógia szakos  hallgatók számára.

 

A program célja és alapkoncepciója. A programban egy félévre tervezett komplex társadalom szempontú neveléstudományi ismeretanyagot mutatunk be, amelynek alapján a gyermekek gondozásával, ápolásával, oktatásával, terápiás alapvetésű nevelésével kapcsolatos gyakorlati munkára óhajtunk megfelelő elméleti felkészítést nyújtani. Lényegre törő összefoglalásban egy fontos pedagógiai résztudomány régebbi és mai eredményeibe nyújtunk betekintést. A programban javasolt szociálpedagógiai ismeretanyag állományában részint a családon és iskolán belüli, részint pedig azokon kívüli nevelés, illetve szocializáció alapvető kérdései kerülnek előtérbe. Az itt bemutatott program előadásai révén serkenteni óhajtjuk többek között a pedagógiai érzékenység és a pedagógiai képességek fejlődését,  a helyzet- és probléma-felismerési képesség kibontakozását, a pedagógiai irányultságú pályákra történő szocializálódás (a pálya specifikumára való ráhangolódás) lezajlását. A stúdium révén a hallgatók képessé fognak válni a sajátságos oktatási-nevelési, illetve ápolási-gondozási tapasztalatok értő elemzésére és feldolgozására, a legváltozatosabb pedagógiai események és szociális szituációk eredményes, a növendékek érdekeit és fejlődését szolgáló megoldására.
Specifikus célok:  -a hallgatók váljanak képessé önmagukra, önnön pszichológusi-pedagógusi személyiségükre, szerepviselkedéseikre, oktatási-nevelési, fejlesztési vagy terápiás-korrektív tevékenységükre, valamint mindennemű értékeikre vonatkozó önértelmezésre és önreflexióra;
                        - a hallgatók váljanak képessé változatos pedagógiai lehetőségek felismerésére, kritikus szituációk szociálpedagógiai szempontú megítélésére és megoldására;
- a hallgatók váljanak képessé   a gyermeki személyiség egészséges fejlődésének érdekében történő helyes  döntések meghozatalára.
A program szerkezete: A szociálpedagógia programja 12 tematikus blokkot ötvöz egybe és 75 témát, illetve specifikus problémát tartalmaz. 

 
A program blokkjai és az előadások részletes tematikája

 

I. A nevelés mint  társadalmi tevékenység (1)

  1. Az ember szociális természete.
  2. A nevelés mint sajátos társadalmi tevékenység.
  3. A nevelés mint bevezetés a társdalomba
  4. A nemzedékek folytonosságának biztosítása.
  5. A nevelés és a társadalmi fejlődés összefüggései.

II. A nevelés mint  társadalmi tevékenység (2)

  1. A nevelés mint szociális jellegű tulajdonságalakítás.
  2. A nevelés mint a szociális viselkedés fejlesztése.
  3. A nevelés mint a szociális kommunikáció fejlesztése
  4. A nevelés mint fontos szociális funkciók teljesítésére történő felkészítés
  5. A nevelés mint szociális értékek közvetítése.

III. A szociális személyiség

A személyiség pedagógiai alapvetésű értelmezése.

  1. A személyiség struktúrája
  2. A személyiség identitása
  3. A személyiség fejlődésének körvonalai
  4. A személyiség szociális adaptációt elősegítő működései

IV. A nevelés mint személyiségfejlesztés (1)

  1. A személyiségfejlesztés alapvető dimenziói
  2. A személyiség fejlődésének pszichológiai törvényszerűségei.
V. A nevelés mint személyiségfejlesztés (2)
  1. A személyiség fejlődését meghatározó tényezők rendszere.
  2. A biológiai tényezők szerepe a személyiség fejlődésében
  3. A szociális tényezők szerepe a személyiség fejlődésében
  4. A nevelés mint a személyiség fejlesztésének meghatározó tényezője

VI. A szociális fejlődés

  1. Társadalom és kultúra.
  2. A gyermek – mint testi, lelki és szociális síkú fejlődésben levő lény
  3. A szociális fejlődés ismérvei
  4. Fejlődés és szociális interakció.
  5. A szociális interakció és a nyelv, az ismeret és a tudás, valamint a magatartás.
  6. A szocializáció

VII. A nevelés színterei és társadalmi tényezői

  1. A család.  A család funkciói
  2. Az óvoda. Az óvoda funkciói.
  3. Az iskola. Az iskola funkciói.
  4. Egyéb intézmények és szervezetek

VIII. Az iskolán kívüli nevelésügy

  1. A gyermekvédelem nevelési hatóköre
  2. Gyermekvédelmi támogatás
  3. Az árvagondozás rendszere

Ifjúságvédelem.

  1. Ifjúsággondozás
  2. A szociális munka.

IX. A nevelő (a pedagógus)

A pedagógus mint tanulásszervező

A pedagógusi tudás szociális dimenziója

A pedagógus pedagógiai gondolkodása, nevelésfilozófiája

A pedagógusi szerep

A pedagógusi hivatás deontológiai kérdései

A pedagógus mint a személyiségfejlesztés folyamatának felelőse

X. A nevelő és a nevelt közötti viszony

  1. A nevelő-nevelt viszony tipikus attitűd-formái
  2. A nevelési stílus
  3. A nevelés helyzetek és problémák megoldási módozatai

XI. Konfliktusok a pedagógiai folyamatban

A konfliktus fogalma

  1. A konfliktusok szintjei: intrapszichikus, interperszonális és társadalmi
  2. Az iskolai konfliktus fogalma
  3. A konfliktusok alapvető okai
  4. Az iskolai konfliktusok kialakulásának feltételei

A konfliktusok kialakulását akadályozó tényezők

  1. A konfliktuskezelő stratégiák archetípusai 

A Johnson-féle egyezkedéssel történő pedagógiai érdekkonfliktusok megoldásának szempontjai                                             

10. Konfliktuskezelő eljárásmódozatok            
11. A konstruktív konfliktuskezelés
12. Gordon hatlépcsős konfliktus-megoldási módszere

XII. Sajátos szociálpedagógiai problémák

  1. A személyes és a szociális identitás fejlesztése.
  2. Az enkulturáció folyamata.
  3. Nem verbális kommunikáció (metakommunikáció) alapvető formái
  4. A fegyelem-fegyelmezetlenség kérdései a nevelési folyamatban. A fegyelmezetlen viselkedés jellegzetes megnyilvánulási formái
  5. A fegyelmezetlenségre való nevelői reagálás elvei
  6. Csoportközpontú fegyelmezési eljárások
  7. A normaszegő viselkedés befolyásolásának stratégiái

XIII. Az osztály mint csoport és mint nevelési mikroszociális környezet

  1. Az osztály fogalma
  2. Az osztály ismérvei: hosszas együttlét azonos helyiségben, tanításra-tanulásra irányultság, működésre vonatkozó kívülről származó normák.
  3. A csoport mint szociális kényszerképződmény
  4. A kortárscsoport mint szocializációs szintér
  5. A csoport szerkezete, légköre, alapvető jellemzői
  6. Társas viszonyok a csoportban

A szociálisan veszélyeztetett és problémás gyermek gondozó nevelése

  1. A veszélyeztetett gyermek fogalma.
  2. A veszélyeztetettség jellemzői és okai
  3. A hátrányos helyzetű gyermek fogalma
  4. Deviáns jelenségek. A gyermek- és ifjúkori bűnözés

Irodalomjegyzék

Buda Béla, Viselkedészavar, konfliktus, problémamegoldás. In: Fehér Irén (szerk.), Pedagógia és pszichológia, Pécs, Comenius, 173-184.
Buda Béla, A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája, Bp., NT., 1986.
Falus Iván, A pedagógus. In: Fehér Irén (szerk.), Pedagógia és pszichológia, Pécs, Comenius, 415-420.
Fodor László, A fiatalkorú bűnözés egyes pedagógiai kérdései. Közoktatás, 1998/10.
Fodor László, A pedagógusi szerepről. Közoktatás, 2000/8.
Fodor László, A drogellenes nevelés időszerűsége. Közoktatás, 2001/11
Kozma Tamás-Tomasz Gábor (szerk.) , Szociálpedagógia. Osiris, Budapest.
Kron,W. F., Pedagógia, Osiris, Budapest (2. 4.1. A szociális tanulás, 89-95)
Nagy József, XXI. század és nevelés. Osiris, Budapest (II. fejezet, A szociális kompetencia fejlesztése. 178-190)
Veczkó József, Kedvezőtlen iskolai hatások. In: Fehér Irén (szerk.), Pedagógia és pszichológia, Pécs, Comenius, 145-148.
Veczkó József, Gyermek- és ifjúságvédelem. APC Stúdió, Gyula, 2002.

 

 

 

 

 

cv
konyvek
tanulmanyok
kurzusok
eloadasra
online
elerhetosegek
linkek